Kisnánai vár

 1552 szeptember és október hónapjaiban zajlott az egri vár ostroma, immár 460 éve. Kerek évforduló, s a Magyar történelem egyik dicső momentuma. Tekintsük át röviden, hogy milyen út vezetett az 1552-es esztendőhöz.
A Magyar Királyság 1541-ben három részre szakadt. Ha a térképre tekintünk egy északi- nyugati sávban a magyar területeket, az ország középső részén a török hódítást, a keleti területek pedig Erdélyt foglalták magában. A formálódó erdélyi fejedelemség, mely az özvegy Izabella királynénak volt otthona, politikájában ingázott Bécs és Isztambul között. Erdély „politikacsinálója” ekkor Fráter György jezsuita szerzetes volt. Miután Fráter lemondatta jogairól az özvegy királynét, császári seregek vonultak be Erdélybe. Mindezzel az volt a probléma, hogy a szultán- miután Budát elfoglalta- a gyermek János Zsigmondnak „adta” Erdélyt, s időközben Bécs is békét kötött Isztambullal, melyben Erdélyt az oszmán befolyási övezethez sorolták.
Fráter célja egyértelmű volt: békében lenni Isztambullal és Ferdinánd kezére játszani Erdélyt.
Ez a politika nem vált be, ugyanis mindkét udvarban megbízhatatlanná vált a szerzetes és bécsi jóváhagyással megölték.

Fentiek casus belliként szolgáltak a szultán számára és 1552-ben, amikor megújította a francia szövetséget, hozzáfogott a támadás előkészítéséhez. A porta a hadjárat indításakor kihasználta az európai helyzetet, mely Ferdinánd testvére V. Károly német- római császár és Henrik francia király között alakult ki. Mivel a francia udvar szövetségre lépett a szultánnal, így V. Károly erőit nyugaton kötötték le s nem tudott megfelelő segítséget adni a fivérének.
Kis túlzással állítható, hogy a török már a tervezéskor megnyerte a hadjáratot, mert V. Károly érdemben nem tudott fivére segítségére lenni, hiszen háborúban állott a német rendekkel és a francia királlyal. A hadjárat célja az volt, hogy csapást mérjen Ferdinándra s kiszorítsa Erdélyből, továbbá megakadályozza a királyi Magyarország és Erdély újbóli egyesítését.
A szultán a hadjárat vezetését Kara Ahmed másodvezírre és Hádim Ali budai pasára bízta. Ahmed pasa csapatainak a célja a Temes- vidék megszerzése volt, míg a budai pasának- Hadim Alinak- a Hont- Nógrád megye várait kellett elfoglalni, így biztosítva az utat a gazdag felvidéki bányavárosok felé.
A török elfoglalta: Temesvárt, Szolnokot, Veszprémet, Szécsényt, Hollókőt, Bujákot, Lippát, Lugost, Karánsebest, Drégelyt, stb. Ali a Buda körzetét érintő várakat foglalta el, Ahmed pedig Erdély dél- keleti részét támadta. A két vezér csapatai Szolnoknál egyesültek, azonban Nyáry Lőrinc szolnoki kapitány nem tudta tartani az erősséget.
A török északra, Eger vára alá vonult. A város a felvidék kapuja, s így Felső- Magyarország déli bástyája lett.
Ferdinánd és a fia Miksa herceg folyamatosan szólított fel a segítségnyújtásra, de a török által elfoglalt várakról érkező hírek miatt többen elhagyták Egert. Dobó István a vár kapitánya és Mekcsey István a helyettese valamivel több, mint 2000 emberrel készült a támadó török haderővel szemben.
Dobó megerősítette a várat, új bástyát építetett. Bőségesen halmoztak fel élelmiszert, ami egy hosszabb- akár hat hónapos- ostromra is elegendő lett volna. Gabonát, élő állatot, savanyított káposztát, bort, füstölt húsokat raktároztak el.
Fegyverekből nem volt jelentős készlet a várban, összesen 4 nagy és 18-20 kisebb ágyú valamint 343 db szakállas puska volt a védők birtokában. A vár megerősítésén túl Dobó fontos feladata volt, hogy kellő katonai felszereléssel- lőpor, fegyver, stb.- lássa el az erősséget. Az 1552- es esztendőben csak részleges hadfelkelésre volt lehetőség, melyben néhány megye vett részt. A megyék birtokosai 10 jobbágy után egy lovast, egy puskás gyalogost pedig a jobbágyok költségén állítottak ki. Mindez kevésnek bizonyult, hiszen a török haderő létszámát és felszerelését tekintve meghaladta a védelem lehetőségeit.
Eger vára 500 főnyi rendes őrséggel rendelkezett, de legalább 4000-5000 főre lett volna szükség a portai hadaival szemben.
Jellemző a helyzetre, hogy Dobónak óriási erőfeszítésbe került a várvédők, katonák létszámának növelése. Egyik oka ennek, hogy a megyei birtokosok vonakodva, vagy alig adtak katonát a vár védelméhez. Így a megye jelentősebb urai: Országh Kristóf, Oláh Miklós egri püspök, Perényi Gábor, Bebek Ferenc, Báthory András: birtokaik felől akkor mutattak érdeklődést, amikor a jobbágyszolgáltatások behajtásra kerültek. A megyéből a köznemesek is a felvidéki városokba menekültek. Dobó azzal számolt, hogy a bányavárosok 1000 főt, a szabad királyi városok 500 főt küldenek Egerbe. Ezzel szemben nem egészen 100 ember érkezett a várba ezekről a területekről. A király mindösszesen 180 lovast és 250 gyalogos katonát adott Eger védelmére. Oláh Miklós egri püspök is úgy vélte - akinek a várban volt a püspöki székhelye-, hogy Eger megvédése országos érdek, ezért az a király feladata.

Szeptember 9-én megjelenik a török Makláron, s innen küld Ahmed pasa levelet Dobónak, egy helybéli jobbággyal, melyben ígéret és fenyegetés mellett a vár feladására szólított fel. Ez az egyetlen levél melyet a várban elolvasnak a töröktől, amit maga Dobó tesz meg. Válaszul lándzsákra erősített koporsókat helyeztetett ki a várfalakra, jelezve, hogy felkészültek a halálra. Megfogadták, hogy a törökkel nem leveleznek, török levelet el sem olvasnak. Miután a kapuk bezárultak a szabad világ előtt a főkapitány megeskette a védőket, s aki ezt az esküt megszegi, annak halál legyen a büntetése.
A török haderő létszámát illetően többféle adattal számolnak a történészek: 40.000 és 80.000. közé teszik a támadó sereg nagyságát. A sereg főerejét a szpáhi lovasság és a janicsár gyalogság adta. Ali pasának a hadai jelentek meg először a vár körül, akik megkezdték az ágyúk sáncainak az építését. Szeptember 13-án teljessé lett az ostromzár így a török ágyúk mintegy 300 méteres távolságra voltak a vár falaitól. Becslések szerint 100 ágyút használt a török, melyeket jól képzett tüzérek irányítottak.
A török szeptember 15-én kezdte lőni a várat, ami 28-ig folyamatosan tartott. A legtöbb lövést a Föld- és a Tömlöc- bástyák kapták. Az első török rohamok Szent- Mihály napján -29-én-kezdődtek meg és négy irányból érték a várat. A török létrák nagyszámban kerültek a falakhoz és ezzel megkezdődött a kézi tusa is. Ezek a rohamok erőteljesek voltak és többször veszélyeztették a gyengébb pontokat, így a Bolyky- bástyát is. Az egyik legkeményebb csata az Ó-kapunál alakult ki. A janicsárok már zászlóikat is kitűzték a toronyra, azonban Dobó négy ágyúval szétlövette a bástyát, mely összedőlt, így akadályozva meg a török előrenyomulását.
Szeptember 30-án ismét követ jelent meg a várban. Egy levelet hozott, melyben egy ajánlat állt: ezek szerint a török hárommérföldnyire hátrébb vonul a vártól és a vár minden népének szabad elvonulást ígér. Nyomatékul Arszlán bég túszként- kezesként- Dobónál maradt volna. Dobó természetesen elutasította az ajánlatot, azonban voltak a várban néhányan, akik elgondolkodtak a levélben foglaltakon, Hegedüs István és néhány embere megkísérelte a törököt a várba bejuttatni. A terv kitudódott és Hegedüst a vár főterén felakasztották.
Október 4-én a templomban tárolt puskapor felrobbant, ami megzavarta a védőket és rögtön cselekvésre késztette a támadó török sereget. Ágyúzni kezdték a várat és csak Dobó lélekjelenlétén múlott, hogy gyorsan úrrá tudott lenni a helyzeten, nehogy a harci kedv alább hagyjon, és parasztokra bízta a tűz oltását.
Az ostrom ezen időszakában már több nagyobb rés volt a falakon, ezért Dobó minden olyan embert, aki nem harcolt a javítási munkákhoz küldött.
Az ostrom alatt megesett, hogy a várból kisebb csapatok portyákra indultak a törökre. Szeptember 19-én Pethő Gáspár embereivel néhány ágyúsáncot az ágyúkkal együtt használhatatlanná tett. Egy másik alakalommal egy kisebb csapat lovagolt ki, de elfogták őket és néhányukat a várból jól látható helyen kegyetlenül kivégezték. A védők végig nézték, hogy vasdorongokkal a társaik végtagjait és a mellkasukat széttörték.
A védekezésben fontos szerep jutott Bornemissza Gergelynek is, aki leleményes találmányával a tüzes kerékkel jelentős károkat okozott a töröknek. A védekezés egy fontos mozzanata volt a megelőzés. A törökök aknák ásásával veszélyeztették a falakat, melyekre a védők ellenakna ásással válaszoltak és megfigyelő állásokat létesítettek. Vízzel telt edényeket, valamint tálakban borsószemeket helyeztek ki, hogy a rezgések estén időben tudjanak reagálni egy török támadásra. Október 12-én a török megkezdte az utolsónak szánt rohamot. A védők hősies, ádáz harcot folytattak és sikerült visszaverniük az ismételt támadást. A török vezérek között feszültség alakult ki a sikertelenségek kapcsán és másnapra egy végső rohamról határoztak.
Október 13-án megkezdődött a végső roham. A várban mindenki talpon volt és erőfeletti küzdelmet folytattak a támadók ellen. Külön megemlítendő az asszonyok szerepe, akiknek a helytállása ihlette Székely Bertalan festőművészt, amint egy nőalak karddal a kezében harcol a vár fokán. A nők tevékenységét egy korabeli forrás dühös oroszlánhoz hasonlítja, amint forralt vizet, olajt, szurkot öntenek a törökre.
A török sereget morálisan szétzilálta a folyamatos kudarc, ezért október 17-én Ahmed pasa megkezdte az elvonulást. Az egri védők közül 300-an meghaltak, 200-an megsebesültek. Azok a jobbágyok, akik részt vettek a vár dicsőséges védelmében, örök adómentességet kaptak.
Eger várának megvédése hitet és erőt adott a további küzdelmekhez és megvédte a felvidéket a török megszállás alól.