Kisnánai vár

 A középkori írott források alapján egyértelmű, hogy a középkor közlekedésében, áruszállításában központi helyet foglalt el a folyami hajózás. Ugyanakkor alig van adatunk arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű, szerkezetű folyami járműveket használtak ebben az időszakban például a Dunán. A víz alatti régészeti kutatások valamint szerencsés folyami leletek a közelmúltban alapvetően megváltoztatták erre vonatkozó ismereteinket.

A Duna fő ágában, Ráckeve (Besnyő) határában, a Vízmű védőterülete előtti partszakaszon egy hajómaradvány került felszínre 2011 decemberében, a Duna alacsony vízállásának köszönhetően. A leletet előkerülése után fagyűjtők szétbontották, darabokra vágták. Ráckevei civilek értesítették a régészeti hatóságot, amely intézkedett a maradványok múzeumba szállításáról.
A roncs darabjai szemlénk alkalmával egy kb. 1,5 méter hosszú, 1 m magas farakást alkottak. A famaradványokat dokumentálás után állagvédelmi okból 2012 tavaszán újra víz alá süllyesztettük.
A digitális dokumentálás első lépése a deszkák egyenkénti 3D lézerszekenneres felmérése, majd részletes fotózása volt. Ezt követően a szétfűrészelt elemeket újra összeállítottuk. A munkában az egyes deszkák szélessége, a fa erezete, valamint a bordák számára fúrt lyukak sorai segítettek. Miután összeállítottuk, megállapítottuk, hogy egy eredetileg 11 m hosszú, 3 m széles, lapos fenekű, mindkét végén V alakban záródó szállítóhajó roncsát találtuk meg.
 

Több fontos, hajóépítészeti szempontból érdekes részletet is meg tudtunk figyelni. A hajótest lapos alját egymás mellé fektetett tölgypallókból alakították ki (eredetileg 8 darabból). A pallók közötti egyedüli összeköttetést az egyetlen fából kifaragott L alakú bordák adták. A bordákat kizárólag faszögekkel rögzítették a pallókhoz (a faszögek 19–20 cm hosszúak, átmérőjük 2,5–3 cm). A faszögek számára fúrt lyukak alapján megállapítható, hogy akb. 40 cm széles pallókon 80–90 cm-es közökkel helyezték el a bordákat (összesen 11 darabot). Minden
egyes pallót két szög rögzített a bordákhoz. Ez alól az egyik palló orr része kivételt képez, mert ott három
faszöget is használtak egyidejűleg.
 

A hajóorrot V alakban képezték ki. A deszkák végét rézsútosan vágták el, a hajóorr függőleges oldalát
képező deszkát a hajófenék lefűrészelt deszkájának végére ültették rá. A hajófeneket és a hajóorr oldalfalát
kovácsoltvas szegek erősítették össze. Kívülről kovácsolt iszkábaszögek rögzítették a tömítést, illetve erősítették
a rögzítést (a hajó szétbontása miatt az iszkábaszögek többsége elveszett, de korrodált lenyomatuk
látható a deszkák élén). Az épen maradt végződésen a fenékdeszkákba fűrészelve megfigyelhető a tagolt
profilú hajótőke negatív körvonala.
Szerkezeti szempontból a legfontosabb hajóépítészeti jegy a hajó oldalának és aljának találkozása, amelyet
egyetlen tölgyfaelemből alakítottak ki (ún. monoxy technika). Az összekötő elem L alakú keresztmetszetű.
A lapos hajófenék, a monoxyl elem alkalmazása, a faszögeléses bordák, valamint a korlátozott vasszeghasználat
és az iszkábaszegek alapján az ún. kiterjesztett monoxyl hajók középkorra keltezhető csoportjába
sorolható a lelet. A Duna-medencéből eddig mindössze két hasonló hajó ismert, amelyek szintén 2011
telén kerültek felfedezésre Dunaföldvár és Tahitótfalu/Dunabogdány közigazgatási határában, az utóbbi
további kutatásra vár. A Dunaföldvár mellett dokumentált roncs a 14. század húszas éveire keltezhető, feltételezhetően
hajómalom részét képezte. A lengyelországi párhuzamok a 13. század eleje és a 15. század
közepe közé helyezetőek. Annak ellenére, hogy több famintát is dendrokronológiai elemzésnek vetettünk
alá, nem sikerült megnyugtatóan beilleszteni sem a magyarországi, sem az osztrák vagy a délnémet sorozatokba.
 

Lehetséges, hogy a Duna alsó szakaszán készítették a hajót, amely területek évgyűrű-sorozata még
nem áll rendelkezésre.
Mivel a dunaföldvári hajó esetében nem találtuk nyomát vasszögeknek, az 1615 utánra keltezett solti
hajó viszont már a bordáknál is alkalmazza ezeket, így elképzelhetőnek tartjuk, hogy a ráckevei roncs a két
hajó elkészülte között volt használatban; fontos és ritka emléke a középkori folyami hajózásnak. Reményeink
szerint a most megóvott famaradványokat később a felszínre hozhatjuk, hogy stabilizálás és restaurálás
után a nagyközönség is megtekinthesse őket.
(Forrás:magyarregeszet.hu)