PAMER NÓRA (1924–2011)

 A cikk forrása a Műemlékvédelem című szakfolyóirat. LX. évf. 2011. 2. sz. 409-412. p.

Megemlékezés

2011. május 9-én meghalt Pamer Nóra. Ismét  egy pályatárstól, egy szeretett hajdani kolléganôtôl búcsúzunk, aki évekig részt vett a Mûemlékvédelem szerkesztésében is.

Pamer Nóra 1924. február 7-én született Budapesten. Osztrák származású édesanyja, Niemetz Anna révén beleszületett a magyar mellett a német nyelvbe is, és mindkettôt anyanyelvi szinten használta élete végéig. Érettségi után régész és mûvészettörténész diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1952-ben. A régészeten belül a klasszika-archeológia, azaz a római régészet volt a szakterülete. 1960. január 15-tôl dolgozott az Országos Mûemléki Felügyelôség Tudományos Osztályán régész munkatársként, ahol 1964-tôl évekig egy szobában dolgoztam vele. Remek munka- és szobatárs volt, rendkívül mûvelt, szellemes, remek humorérzékkel megáldva.

Az OMF-ben középkori mûemlékek: templomromok, templomok, kolostorok, várak régészeti kutatását vezette. Nevéhez fûzôdik a tihany-újlaki, az ecséri templomrom, Csabdi elpusztult középkori temploma, valamint a gyulai ferences kolostor maradványainak feltárása. Nehéz, korlátozó körülmények között végzett munkával tisztázta az elpusztult gyulafirátóti premontrei prépostság alaprajzát, ami igen fontos XIII. századi emlékünk. Mûemléki helyreállítást megelôzô kutatást végzett a vörösberényi és rudabányai református, a fehérvárcsurgói római katolikus templomban.

Az 1960-as évek számos várásatásából is kivette a részét. Ásatást végzett a sárvári Nádasdyvárban, igyekezve tisztázni annak külsô védelmi rendszerét. Ô kezdte meg a cseszneki vár feltárását. Régészéletének talán legfontosabb munkája a kisnánai vár feltárása volt, ahol évekig dolgozott, de nem igazán ideális körülmények között. Hôsiesen küzdött a rossz körülményekkel, a különbözô csoportba sorolható ásatási munkásokkal (helybeli segédmunkások, nyugdíjas bányászok, a tanácselnök apósa, csinos, fiatal cigánylányok), a helyreállítási munkák vezetôjével; de végül is 1969-ben átadták az egri Dobó István Múzeum kezelésébe a romjaiban konzervált, hitelesen kiegészített várat, a belsô kaputoronyban kiállítással, a palotarészben kialakított kôtárral. Elkészült az ásatást feldolgozó publikáció is. A helyreállított vár sorsa egy életen át foglalkoztatta. 35 évvel az átadás után ellátogatott a várba, és a látottakról a Mûemlékvédelem 2004. évi 3. számában számolt be. Örömmel tapasztalta, hogy az idôközben a Kisnánai Önkormányzat tulajdonába került várat és környékét gondosan ápolják, karbantartják, és nagyon remélte, hogy a technikai okokból lebontott kiállítást az egri Dobó István Múzeum mielôbb pótolni fogja. 

Ásatásait szinte kivétel nélkül mind publikálta a Magyar Mûemlékvédelemben, az illetékes vidéki múzeumok évkönyveiben és a Mûemlékvédelem folyóirat különbözô számaiban.

1970-ben megvált az Országos Mûemléki Felügyelôségtôl, és a Mûszaki Könyvkiadóhoz ment építészeti témájú kiadványok szerkesztôjének. Sok szép könyvet köszönhetünk szerkesztôi munkájának. Egyre jobban foglalkoztatta az építészettörténet, fôleg a modern építészet problémáiba dolgozta bele magát. Ennek eredményeképpen születettek meg ilyen témájú könyvei: az Art Nouveau a belga építészetben (1979), amelyben sikerült kimutatnia, hogy a XIX. század végén a többi országot megelôzve Belgiumban jelent meg legelôször a szecesszió. A Magyar építészet a két világháború között (1986) címû könyve alapmunkának számít és számított, 2001-ben második, bôvített kiadásban is megjelent. 

Gerô László fôszerkesztô mellett elôször besegítôként, az 1973. 3. számtól az 1995. 4. számig a szerkesztôbizottság tagjaként részt vett a Mûemlékvédelem szerkesztésében. Az 1989. 3. számtól 1995. 4. számmal bezárólag felelôs szerkesztô volt, tehát Gerô László 1995. január 19-én bekövetkezett halála után ô felelt a lapért, amíg Román András fôszerkesztôvé való kinevezésével 1995-ben át nem vette tôle e felelôsségteljes munkát. Nemcsak szerkesztette lapunkat, de szorgalmasan és hûségesen közölt benne kisebb-nagyobb tanulmányokat régészeti munkáiról, szakmai hozzászólásokat, könyvismertetéseket olvashattunk tôle. Sokoldalú nyelvtudása révén sok idegen nyelvû szakkönyvre, tanulmányra hívta fel az olvasók figyelmét. Irodalmi munkásságát nyugdíjasként is folytatta, még 2005-ben is közöltünk tôle könyvismertetést. Élete utolsó éveiben megbecsült tagja volt a békásmegyeri evangélikus gyülekezetnek, és rendszeresen jelentek meg a gyülekezet Hét Hárs címû folyóiratában mûvészettörténeti és építészettörténeti sorozatai. Az utóbbi években keletkezett kiadatlan írásai Amirôl kevesen tudnak Budapesten címen remélhetôleg a közeljövôben meg fog jelenni a gyülekezet kiadásában. Rendkívül színes, eredeti látásmódú írásokat olvashatunk majd Budapest talán kevesek által ismert építészeti nevezetességeirôl. Példamutató tartással viselte az évek múlásából adódó betegségeket, fogyatékosságokat, haláláig megôrizve derûjét, méltóságát.

Nóra, Isten veled, nyugodj békességben.
 

Valter Ilona